Miért kiabálunk amikor dühösek vagyunk?
Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére,
amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni
egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll
melletted?
Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító.
A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő
magyarázatot adta:
- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik
egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják
egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb
a távolság.
- Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen,
lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs
köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy
helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik
egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk
egymáshoz, amikor szeretet van.
A tanítványaira nézett, és így folytatta:
- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne
mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól,
mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy
nem találjátok meg a visszavezető utat.
|