Szombat reggel - Otodik nap
Zsolt kimegy korulnezni. Jelenti, hogy a helyzet eleg
rossz, de elindulunk. Janossal mindketten orommel
csomagolunk. Ma biztosan leerunk! Hisz mar csak masfel ora
van a Midi platoig…
A sator nehany megmaradt darabjat is elcsomagoljuk, es
vegre elindulunk a kodben. Osszekotve haladunk, de annak
ellenere, hogy Zsolt csak 10 meterrel megy elottem: nem
sokat latok belole. Sik terepen haladunk meg-meg allva,
aztan emelkedik a terep.
- De miert haladunk cikkcakkban? Megvan az ut, Zsolt?
- Nincs.
- Akkor most mit csinalunk?
- Most tevelyges van - mondja szaknyelven. Azaz total
eltevedtunk…
- Akkor most merre megyunk?
- Eszaknak tartunk, el kell ernunk a gerincet.
Nagyon lassan haladunk. Elegge kivagyok. Kimeritett az a 39
ora fekves, es a par napos etvagytalansag. Megkerem
Zsoltot, hogy vegyen at nehany dolgot tolem. Atadom neki a
kristalycukrot, es egy kilo kenyeret, ettol kisse konnyebb
lett a zsakom. Legalabbis lelkileg…
Mikozben pakolunk a szel felkapja az osszecsavart
polifomomat. Faradtan nezek utana, atfut a gondolat az
agyamon: ugysem lesz ra szuksegem, biztos nemsokara
leerunk. Zsolt ekozben ledobja a zsakjat, kicsatol a
kotelbol es utana ered, majd nemsokara visszahozza a
rakoncatlan polifomot.
Valamivel jobb a zsakom, de igy is sokszor megallunk.
Egyszercsak eroteljesen elkezd lejteni a labunk alatt a
talaj, olyannyira, hogy megallunk. Zsolt felhivja a
figyelmunket, hogy nagyon vigyazzunk, de ha megis
kicsuszunk a lejton, akkor erosen vagjuk be a jegfejszeket
es a hagovasainkat. Faarccal kozli, hogy o is kicsuszhat,
es akkor legyunk szivesek megfogni. Franko…
Folytatjuk a tevelygest immar meredeken lefele. Egyszercsak
minden elozmeny nelkul azt erzem, hogy egyre gyorsabban
csuszok lefele.
- Zsoooolt!! - orditok.
Mire vegiggondolom, hogy mit kell tennem (hagovas, csakany)
egy rantast erzek a derekamon. Felnezek, a kotel feszul,
Zsolt megfogott. Lenezek: Janos alattam himbalozik szinten
feszes kotelen. Megertem mi tortenhetett: Janos kicsuszott
es magaval rantott engem is. Ezt most tuleltuk.
Nem sokkal kesobb, ahogy felnezek a lepesekbol: nem latom
magam elott Zsoltot. Hova tunhetett? Tekintetemmel kovetem
a kotel vonalat, a vege eltunik egy jeghasadekban.
Hihetetlen. Miert maszott be oda?! .. de mar huz engem is
befele. Del korul jar az ido. A latvany csodalatos:
hatalmas ureg tatong bent, frissen szitalt puha melyhoval.
A ter akkora, mint egy nagy kezilabda csarnok, az alja az
elejen elesen letorik, beljebb mar van egy kis sik terep
is. Ide taborozunk le. A bejarati ajto nagysagu lyukon
keresztul eleg feny aramlik be ahhoz, hogy tokeletesen
lassunk. Zsolton latom a lelkesedest: orul a szep helynek,
es kozli, hogy itt fogunk egy kicsit pihenni, O majd
orankent kinez, s ha javul az ido rogton indulunk, de ha
delutan negyig nem valtozik, akkor berendezkedunk az
ejszakara. Mi mar kevesbe vagyunk olyan lelkesek, mint O.
Azt hiszem semmi kedvunk itt ejszakazni, a tegnapi eleg
volt.
- Miert nem folytatjuk az utat lefele? Hisz nemsokara lent
lehetunk, nem? -De Zsolt nem nyugtat meg…
- A dolog keteselyes. Nem tudjuk pontosan hol vagyunk. Az
ejszakai nyeregbol ket valyu vezet lefele. Az egyik a Midi
plato fele visz le minket, ez a jo irany. A masik viszont a
Bosons gleccser fele visz, es iszonyu veszelyes, nem nekunk
valo. A gleccser amugy is le van regota zarva,
gyakorlatilag jarhatatlan. Ha ebbe a valyuba ereszkedunk
le, es tovabb megyunk, akkor az katasztrofahoz vezet -
mondja cseppet sem rejtegetve aggalyait Zsolt.
Bar mindennek szerinte csak 5% az eselye, de ez itt a
hegyen tul nagy kockazati arany ahhoz, hogy kiprobaljuk (a
kodben valo tevelyges lemerulten allitolag nem egy
eletbiztositas). Tehat polifomok le a hoba, es gyerunk
enni. Teat fozunk. Furcsa dolog tortenik velem: kivanom a
szalonnat, csak ugy, magaban. Pedig mar tiz egynehany eve
nem eszem, mert amugy nem szeretem. Most viszont jo nagy
darabokat kanyaritok le belole, es falom be. A testem
kivanja, az agyam pedig attol fel, hogy a gyomrom nem fogja
befogadni, de mindegy, eszunk vegre.
Zsolt orankent kimegy korulnezni, de lehangolva jon vissza.
A kod nem akar oszlani. Mar az is jo lenne, ha biztosan
tudnank, hogy jo helyen vagyunk.
A hasadekbol irok par sms-t (eljen a mobil technika!),
amiben igyekszem megnyugtatni az otthoniakat.
Az egesz tura alatt gondoltam az otthoni dolgokra, foleg a
munkara, ami mostanaban az eletem nagy reszet kitolti es
meghatarozza. Furcsa. Ott fent semmi, de semmi ertelme nem
volt a munkamnak. Se a projektnek. Sem a Pannonnak. El kell
ismernem azonban, hogy az sms kuldes sokat segitett. Jo
volt, hogy irhattam azoknak, akiket szeretek, es lattam,
hogy megkaptak, jottek a valaszok.
Az egyik uzenetem igy hangzott: „Szia, ne aggodjatok, nagy
vihar volt (van), kesobb erunk le. Most epp egy gyonyoru
hobarlangban ebedelunk." Ez persze csak egy vetulete volt a
valosagnak…
Delutan negy ora, Zsolt dont: itt ejszakazunk. Hiaba is
probalunk tiltakozni Janossal. Janos elkeri a telefonomat,
annak ellenere, hogy Zsolt probalja meggyozni:
- Egy: nem tudjuk hol vagyunk, nem tudjuk meghatarozni a
pozicionkat; ketto: a mentok nem jonnek fel ilyen idoben.
Egyszeruen nem tudnak. Ok sem latnak tovabb 20 meternel…
Janos megis megprobalja (ugy gondolta legalabb azt
megkerdezi, hogy meddig kell kitartanunk), de nincs eleg
terero a beszelgeteshez…
Nohat, akkor ma mar biztos nem erunk le. Ma sem. Pedig
elkepzelhetetlennek tunt, hogy megegy ejszakat itt a hegyen
toltsunk.
Kovetkezik a felkeszules az ejszakara. Holapattal egy
satorhelynyi negyzet alaku helyet asok ki a hoban, a fiuk
pedig egyenletesre tapossak a terepet. Jol esik a munka.
Kimelegszunk tole. Leteritjuk a sator megmaradt darabjait,
a polifomokat egymas melle rakjuk. Meg mindig vizes
halozsakjainkat kiteritjuk a barlang falaba vert
jegcsakanyok koze kifeszitett kotelre. Zsolt szerint, ha
osszefagy, akkor a kulsejerol legalabb le lehet soporni a
jeget…
Hihetetlennek tartom, hogy a jegge fagyott zsakba
belebujjunk. Szerintem akkor is jobb, ha az egesz ejszakat
allva toporogva, vagy csak siman ruhaban polifomon fekve
toltom.
Zsolt igyekszik meggyozni, hogy higgyem el: a zsak meg
vizesen-osszefagyva is tobbet er, mint a szabadban alvas.
Mit is tehetnek ezek utan… A barlangban sincs tobb minusz
10-15 foknal…
Nagyon felhaborodva a zsakom allapotan, utalkozva bujok
bele. Egyeltalan nem vagyok meggyozodve arrol, hogy ez
nekem jo lesz…
A zsakba mindig ugy kell belebujni, hogy az ember leveszi a
bakancsat. Janos is megprobalta. A sarka ki is jott a
bakancsbol, de a laba eleje nem…
- Huzd ki a zoknibol a labad - utasitja Zsolt.
Janos kihuzza. Rangatjuk a zoknit a bakancsbol, de az csak
nemi kezmeleg hatasara hajlando kibujni. Teljesen
belefagyott a bakancsba!! Janoson van meg egy zokni,
leveszi, hogy megnezzuk mi tortent: megfagyott a
nagylabujja. A hus nem rozsaszin, hanem feher a laban, es a
korme korul halvany lilasfekete arnyalatu… Ez fagyas. De
nem olyan veszes. Zsolt szerint. Ha fekete lenne, akkor
nagyobb lenne a baj.
- folyt. kov. -
ui. : A sztori sajat tollbol szarmazik, de ha nem erdekel
senkit, nem folytatom.
|
