CSIPIKE
Csipke az Erdoben élt.
Akkora volt, mint a kisujjam, és gyöngyvirágot viselt kalapján. Az Oriásnagy
Bükkfa odújában lakott, és mindenki szerette. Olyan kedves, szorgalmas
törpét, mint o, nem látott még a világ.
Kora hajnalban kelt. Forrás vizében egyketto megmosdott, tornázott egy sort,
nehogy elhízzék, azután frissen munkához látott. Ellenorizte a virágokat,
eléggé illatosak-e, letörölte a levelekrol, szirmokról a szélhordta
virágport, mert minek az oda, majd egy fuszállal megcsiklandozta Madár
csorét.
- Nótát kérünk!
Madár felébredt, és trillázni kezdett.
Madártól egyenesen a Korhadozóbelu Vén Fenyofához ment. Ott laktak a
Vadméhék.
- Ébreszto, atyafiak!
A méhecskék hálásan visszazümmögtek neki, és kirepültek, hogy mézet
gyujtsenek.
Mókusék már ébren voltak. Vén Fenyofa alsó ágán tornázott az egész család.
Csipike szakértelemmel nézte oket egy darabig, majd elégedetten bólintott,
utána belopakodott Sünékhez, akik jóízuen szundítottak; nemrég tértek
nyugovóra, mert éjjeli muszakban járták az Erdot.
Csipike megigazította rajtuk a takarót, és máris iparkodott kifelé, hogy
idejében elkergesse Vadmalacot, az Ebadtát Légyölo Galóca mellol.
- Nehogy megedd, ebadtája, mert nem jóízu, és ha mégis felfalod, majd
nézheted magad utána! Figyeld csak meg az elrettento példát!
Csipike néhány szürke legyet irányított Légyölo Galócára, hadd lássa
Vadmalac, hogy nem a levegobe beszél. Csakhogy Vadmalac, az Ebadta másnap
reggel is ott üldögélt Légyölo Galóca mellett. Es harmadnap is. Mindennap.
Csipike már erosen csóválta a fejét.
- Azt hiszem, Vadmalac, hogy példátlanul buta vagy - fakadt ki a türelmes
Csipike, aki már azt sem tudta, honnan szerezzen elrettento példát. Alig
maradt már a környéken vállalkozó kedvu szürke légy.
Minekután Vadmalac, az Ebadta elrettent a példától, és otthagyta a mérges
gombát, Csipike kigyalogolt az Erdei Tisztásra, ahol Kukucsi, a Botfülu, más
néven Vakond Gazda gondoskodott a friss túrásokról. Csipike megszámlálta a
legújabb halmocskákat, megvizsgálta, elég porhanyósak-e, majd Vöröshangyához
ment, az idójárásjelentés végett. Vöröshangyáék jelezték~ a legpontosabban,
hogy aznapra száraz ido várható-e vagy felhoátvonulás, néhány helyen futó
esovel; náluk alig idozött Csipike
- zavarta ot, hogy nem tudta megkülönböztetni egymástól Vöröshangyáékat.
Valamennyit egyformának látta.
Reggelre ennyi elég is volt.
Csipike Nyúlhoz indult, Bokor felé.
- Csak semmi riadalom! - kiáltotta, amint megpillantotta Bokrot. - En
vagyok, Csipike! Mehetünk reggelizni.
Együtt sétáltak vissza az Óriásnagy Bükkfához, ahol már várta oket Madár.
Legtöbbször madársóskát reggeliztek édesgyökérrel, amit Vadmalac, az Ebadta
volt szíves kitúrni nekik önkéntes munkával a sziklaodúból. Nyomatékul még
elcsemegéztek két-három borókamagot, utána szusszantak egyet. Megállapodtak
abban, hogy mi lesz az ebéd, és Csipike visszament az Erdobe. Még ki kellett
jelölnie Har
kály Mesternek a kopogtatásra alkalmas fákat. Ez hosszadalmas munka volt.
Csipikének arra sem jutott ideje, hogy közben becsülettel megtízóraizzék.
Siettében lábon állva kapott be két szem epret, majd szerénységre intette
Szarvasbikát. Megmagyarázta neki, hogy amiért valakinek olyan példátlanul
nagy szarva van, azért még nem kell annyira felvágni, mert az nem szép.
Példaképpen elmondta, hogy ismert olyanokat, akiknek legalább akkora szarvuk
van, mint Szarvasbikának, mégis hallgatnak vele, mert szerények. Nem nevezte
meg oket, nehogy irigységet támaszon Szarvasbikában. Szarvasbika megköszönte
a lelki tanácsot, és egész nap sokkal szerényebben legelészett. Ezzel
nagyjából el is telt a délelott. Csipike indulhatott Vissza Nyúlhoz.
- Ne félj, mert én vagyok! - kiáltotta, amikor Bokor közelébe ért. Az ilyen
elozetes figyelmeztetésre nagy szükség volt, mert ha Nyúl éppen
bóbiskolásból riad fel, ijedtében úgy eliramodhatik, hogy szegény Csipike
estig kódoroghat utána.
Nyúllal együtt ismét elballagott az Óriásnagy Bükkfához, ahol Madár már
terített asztallal várta oket. Rendszerint tavalyi mogyoróból,
csipkebogyóból, sárgarépából és vadcseresznyébol lehetett válogatni. Utána
Csipike szundított egyet, mert a törpenép így szokott a friss levegon.
Amikor felébredt, Csigabiga már várta Új házának tervrajzával. Addig nem
fogott hozzá az építkezéshez, amíg Csipike jóvá nem hagyta a tervet. Az Új
terv semmiben nem különbözött ugyan az elobbitol, Csipike mégis figyelmesen
áttanulmányozta: mit lehessen tudni, hátha valami hiba csúszott a
számításokba. Végül bólintott, és Csigabiga megkönnyebbült sóhajjal látott
munkához.
Késo délutánra járt, amikor Csipike leballagott a Patak partjára: ilyenkor
indulnak lepke-vadászatra Pisztrángék, és irányítani kell a vízi forgalmat,
nehogy egymásnak menjenek a nagy összevissza cikázásban. Felkapaszkodott
Nagy Kore, onnan mutogatta, merre szabad az út, merre több a lepke. Még így
is elofordult néha, hogy egy-egy kövérebb molypillére ketto is felugrott -
persze egyik se tudta elkapni. Ilyenkor Csipike jót nevetett:
- Látjátok, ha nem figyeltek rám?
Mire Pisztrángék jóllaktak, Csipike megéhezett. Elsétált a Korhadozóbelu Vén
Fenyohöz.
- Hogy ment a munka, atyafiak?
Vadméhék megköszönték a szíves érdeklodést, és három csepp friss mézet
cseppentettek egy friss bükkfalevélre: legyen szíves, kóstolja meg, minoségi
szempontból jó-e a mai hozam?
Jó volt. Kituno. Hanem igyekezni kellett, nehogy Madár elszomszédolja az
idot, és elfelejtse kelloképpen búcsúztatni a napot. Azután az alkonyati
szúnyogzümmögésrol gondoskodott Csipike, és felébresztette Bagoly Doktort,
legyen szíves induljon betegeihez. Az Erdo népe ugyanis nappal mindenfelé
szertekóricál, még a betegje is, ezért Bagoly Doktor - akárcsak Sünék -
kénytelen éjszakai váltásban dolgozni. Egyébként Sünékhez is be kellett
kukkantania, hogy figyelmeztesse: mielott elindulnának, hagyják rendben a
lakást, mert Ugye milyen jó, ha munka után kellemes, rendes otthon várja
oket. Mire jól bealkonyult, Csipike - megfelelo figyelmeztetés után
- megjelent Nyúlnál. Rendszerint édes vackor volt a vacsora. Nyúl hiába
magyarázta Csipikének, hogy ne hámozza, mert a héjában van a vitamin. Madár
ráadásul egy-egy szem málnával, szederrel is kedveskedett Csipikének.
Ezután a kedves törpécske szép álmokat kívánt Nyúlnak és Madárnak, meghagyta
nekik, takarózzanak jól be, az odújába bújt, tett-vett egy kicsit, és
lefeküdt.
Nagyjából így teltek Csipike napjai, kivéve a téli hónapokat, amelyeket
végigaludt. Ha esos ido járta, behúzódott a Nagy Keserulapu alá, és
gyönyöruséges mesékkel szórakoztatta Madarat és Nyulat. Vasárnaponként, ha
kirándulók járták az erdot, kevesebbet mutatkozott, de nem bánta, mert Madár
finom morzsákat hordott neki a kirándulók elemózsiájából.
Egyetlen dolog bántotta Csipikét - egy kicsit. Szeretett volna - valamivel,
bár egy félujjnyival - nagyobb lenni. Minden este megméretkezett, ami az
Erdoben nagy szó, mert fu, fa, bokor mindig no, azokhoz hiába mérné magát,
centimétere pedig nem volt. Egy régi, leomlott vadászlaknál talált egy
kilincset, azt szederindára kötözte, és Nyúl segítségével hazavonszolta.
Nagy üggyel-bajjal becipelte odújába, és a falnak támasztotta. Arra gondolt,
hogy a kilincs nem no, es hozzá mérte magát nap mint nap. Sajnos azonban
növekedést nem észlelt, amiért is kezdett haragudni a kilincsre. Titokban
azzal gyanúsítgatta meg, hogy alattomos kilincs létére növekedni kezdett,
csak azért, hogy ot bosszantsa. Ha emiatt nagyon elszomorodott, Madár és
Nyúl vigasztalta meg.
- Egyet se búsulj, Csipike. Igaz, hogy kicsi vagy, de daliás.
- Ez nálam megvan - bólintott elégedetten Csipike. Az alakjára roppant
kényes volt.
Nem is lett volna semmi baj, ha a véletlen össze nem hozza Kecskebékával.
> =============================================
Odette
|
