Hát én vitatkoznék egyik-másik kijelentéseddel.
Szomorú lennék, ha még valóban ott tartanánk, hogy a hajviseletünk vagy vasalt 
ingünk lenne a 
mérőműszer annak kérdésében, hogy majd mint szülő, hogy állom meg a helyem.
Az efféle bekategorizálás legjobb induléattal is híjján van minden rugalamasság
nak és 
könnyedségnek, hogy egyéb idevágót ne is említsek.
Ami a belső értékek hangsúlyozását illeti, ezzel kapcsolatban meg az volt az ér
zésem, hogy 
túlhangsúlyozod. Mielőtt még az a vád érne, hogy én nem fektetek kellő hangsúly
t a belső 
tartalomra, a belbecsre, elmondanám, hogy természetesen nagyon fontos jellemzőr
ől van szó, 
de bizony akkor is igaz, hogy a külsőn át vezet az út a belsőhöz. Vagyis vonzal
om nélkül, csupán a 
belső értékek hasonlósága végett nem hinném hogy boldog és főleg kiegyensúlyozo
tt 
párkapcsolatot lehetne létrehozni.
A külső egyébként is hordoz olyan tulajdonságokat, amikből - hogy úgy mondjam -
 egyből 
ráérezhetünk a belső azonosságokra is (kinek milyen érzőkészüléke van) , amiket
 majd ennek 
hatására kibonthatunk idővel és megbizonyossodhatunk arról, hogy valóban "egyív
ásúak" 
vagyunk-e, vagy sem.
A szülők (itt a leendő anyós és após) szerepét is elhibázottnak érzem fejtegeté
sedben.
Te a klasszikus helyzetekről beszélsz, de úgy hiszem az élet ennél azért összet
ettebb.
Nem mindenki van megáldva jó családdal, még családdal sem mindenki, és minek ut
án az 
ember lánya férjet választ, nem anyóst és apóst, azt hiszem hiba volna ott lera
gadni, hogy vajon 
én majd menynir eleszek szimpatikus a leendő férjem családjának és viszont.
Azt hiszem bölcs és okos ember nem így választ társat és főleg nem akar megfele
lni senki 
másnak, csak a saját maga számára támasztott követelményeknek, minden ettől elt
érő dolog 
merő csalás és tévút és azt hiszem életszerűtlen is.
A nagy Ő "befogására" írt meditációs gondolatod viszont tetszett, azt majd maga
m is kipróbálom, 
ámbátor itt is megyjegyzem, hogy ha a magasabb érdek úgy kívánja, akkor bizony 
mégis csak van 
menekvés  annak a nagy Ő-nek, hit ide, vagy oda. Majd meglátjuk, esetemben hogy
an megy ez a 
sorskönyv írás.

Szeretettel: Krisztina

Kedves Listatagok!

Már korábban rá jöttem de mégis csak most írom le azt, hogy miért 
lophatták el az autómat kb. fél évvel ezelőtt amit 2003 novemberében 
nyertem. /Casco nélküli/ Az az igazság, hogy amikor elkezdtem 
nyereményjátékokon játszani épp betegállományban voltam, viszont 
nem voltam beteg. Azelőtt (kb 4 hónapja) eljöttem a korábbi 
munkahelyemről, és a szüleim javaslatára ki lettem írva. Én mondtam, 
hogy szerintem ez nem tisztességes, de mivel "mindenki így csinálja!" 
meg jól jött a pénz is amíg újra elhelyezkedtem - belementem.
Amikor aztán megtörtént a dolog mindenki szidta az autó tolvajokat 
(csuklottak is biztos rendesen). Én viszont tudtam, hogy nem véletlenül 
történt velem. Én miattam. Esetleg rossz irányba haladtam.
Mindenképpen rá akartam jönni a megoldásra ezért sok könyvben 
kerestem. /Bár a válaszok sokszor bennünk vannak/
Aztán valahogy mindig a Bibliánál maradtam.
Ilyen részletességel, odafigyeléssel még nem olvastam a szentírást.
Korábbi főnököm azt mondta: "Ha nagy az ínség közel a segítség".
Úgy látszik tényleg közel volt, mert szerintem így fizettem vissza 
a "tartozásom". Persze aki nem így gondolja (abban hisz, hogy az ilyen 
pénz jár neki) lehet, hogy nem rövidül meg ugyanannyival.
Nem néztem még ennek utána. 
Nem is biztos, hogy rögtön "visszaveszik" tőle.
Lehet, hogy ez is "csak" a hiten múlik. De azért szerintem nem árt, ha a 
hitrendszerünk egyensúlyban áll a természeti törvényekkel. Magyarán 
amiben hiszünk az tényleg jó. Mindenkinek! Jó célt szolgál.
Ide illik az is a Bibliából, hogy: "Mindenki tolvaj a maga mesterségében".

Mindenesetre a jövő héten veszem át az új autóm - amit önrész plusz 
hitellel vásároltam - és lesz rajta casco. 
Többet nem hibázok. /ha valaki ezt tudja mondani pozitívan 
megköszönöm :)  , talán hogy Tanultam belőle./
Szóval, hogy a hitem "teljesült", vagy egyszerűen a rezonancia 
törvénye működött az jó kérdés, de szerintem ebből is tanultam.
Az mindig igaz, hogy minden rossz ami történik velünk (persze 
valószínű , hogy csak mi éljük meg rossznak) magában rejt egy 
ugyanakkora, vagy egy még nagyobb jót.

Ezt már több napja éreztem, hogy "ki" kell írnom magamból.
Hátha segítettem ezzel valakinek.

--o--

Hétfőn voltam az AK havi találkozón és a vendég Benkő Vili egyik 
történetét abból is egy kijelentést nagyon megjegyeztem.
Egy férfi aki kar nélkül született nem adta fel és megtanult autót 
vezetni, nem hagyta el magát. Járja a világot és előadásokat tart a 
mozgás korlátozottak részére. Megjelent egy könyve aminek a címe ami 
egyben az ő jelmondata is szerintem: Neked mi a kifogásod?

Minden jót kívánok
Balázs

---
Go.hu - az [origo] és a Vista közös diszkont utazási irodája, árgaranciával.

Elvágyódik? www.go.hu

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről
előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő ér
méket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegne
k nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltö
tte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy
vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, ho
gy szentelne
rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
 Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón.
Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit c
sak
lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogt
atta a pult üvegét. Ez használt!
 -  És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. -
 Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette
 hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a
patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és  egy csodát sz
eretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az
Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani
,
mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte
 a patikus, kissé megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne
elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi
volt.
Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon 
beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De Apu nem tud
ja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a Chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan -
Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy
dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának a
z ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: 
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szülei
ddel.
Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebésze
tre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok id
37;, amire Andrew ismét otthon volt, épen,
egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett
.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került 
volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba é
s tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények m
69;ködésétől.
Tudom, hogy továbbadod a labdát! 
 
Itt van, dobd hát oda valakinek, aki jelent valamit a számodra!
A labda egy kör, illetve gömb, se eleje, se vége. Együtt tart bennünket mint a 
Barátok Körét. De a legnagyobb kincs számodra látni és érezni azt a barátságot,
 amiben te részesítesz engem.
Ma én dobtam feléd a barátság-labdát. Most rajtad a sor: passzold tovább valaki
nek, aki a barátod.

Esküszöm neked: 
Ha szomorú vagy, én fölszárítom a könnyeidet.
Ha elfog a rémület, én eloszlatom a félelmeidet.
Ha aggodalmaskodsz, én reményt nyújtok neked.
Ha össze vagy zavarodva, én segítek, hogy megálld a helyed.
És ha elveszettnek érzed magad, és nem tudod meglátni a fényt,
Én leszek a te világítótornyod, mindig fényesen ragyogva.
Ez az én esküm, erre adom a szavamat, amíg eljön a vég.
Miért? - kérdezheted tőlem . Mert a barátom vagy!

(webes bekuldes, a bekuldo gepe: 195.228.171.178)

Sziasztok!

Épp ma beszélgettem az ideális partnerkapcsolatról az egyik barátommal és ezt 
idéztem neki Kurt Tepperwein: A szellemi törvények című könyvéből.
Nektek is átküldöm, megszívlelendő úgy gondolom.
Ancsa után úgy érzem helye van ennek az idézetnek is...

Szeretettel:

Szilvi